Life in Cranfield

Hát igen... az élet zajlik, mindenki elvan... (khm... vagy valami olyasmi...) Pár hete hallottam a statisztikát, hogy ezen az egyetemen a legnagyobb az öngyilkossági arány... gondoltam magamban, hogy biztos azért, mert kinn vagyunk a nagy semmi közepén, elzárva mindentől és aki…

Nos... hogy valami jó vagy rossz, azt a kontraszt határozza meg... jelen esetben az alábbi pillanatokat kell feleleveníteni, melyek nem rendelkeznek különös jelentőséggel, csak vannak... amikor nem történik semmi.... namost... ha ez a dolog megvan akkor képzeljünk el mondjuk... hmmm...…

Hát ismét itt vagyok... na jó nem ismét, hanem még mindig... a szokásos rendíthetetlen semmittevés továbbra is kitart, holnapra a terv befejezni azt a vacak assignmentet, mi kibővített határidővel ismét prioritását vesztette... de legalább túl kell lennem rajta, mert hétfőn új…

Nos... azért írok újabban ilyen "gyakran", mert az LHC tesztelésekor keletkező parányi fekete lyukak gravitációja elhúz a blog írástól, szóval nem akarok kifogásokat keríteni a - ténylegesen nem is létező - lustaságomra, ez a valódi ok :). Eme betegesen őszinte…