Life in Cranfield

Tegnap reggelre halasztottuk a bevásárlást, így reggel a 11:30-as buszt vettük célba, hogy be tudjunk menni a városba... azonban sajnos nem úgy alakultak a dolgok, ahogy szerettük volna, ugyanis most nem emeletes, hanem egyszintes busz jött, igen, ez az a pont, amikor mindenkinek leesik az a bizonyos félmondat, hogy "de akkor hogy fértetek fel?"... a válasz nagyon egyszerű, már-már önmagában is csodálatos, és persze az én mérnöki tapasztalatomat és tudásomat is igénybe vette... szóval hogy hogyan fértünk fel? sehogy :)

Ezen esemény bekövetkeztének hatásaitól szenvedve elkezdtünk filozófiai mélységekbe merülni: hogyan lehetne megoldani azt, hogy úgy rángassunk le embereket a buszról, hogy abból ne legyen probléma, de mivel a feladat kivitelezhetetlennek tűnt professzori minősítés hiányában, így inkább megvártuk a következő járatot.

A vásárlás végét kicsit kapkodósra kellett fogni, mert a "vonat nem vár!"... ööö izé... "a busz nem vár!" Éreztem, hogy húzós lesz elérni a buszt, a késésért mindenki mást hibáztatott, szerencsére engem senki se oltott (lehet, hogy csak nem mertek?:D), lényeg a lényeg, hogy rohanás a buszhoz, ami cuccokkal egész szép élmény volt, Mr. L-t előrezavartam, hogy fusson, fogja meg a buszt...
Beértünk a megállóba, Mr. L már ott várt minket... kitaláljátok mi hiányzott? :) A buszt ugyan elérte, de az megint tele volt, így nem tudtunk felszállni... ISMÉT!... így taxival voltunk kénytelenek hazajönni... ami szép, jó, meg kényelmes... és a két spanyol buszmegállóban ragadt sráccal együtt 5 embert számba véve is elég drága...

Ma hétfő van (tuti, ellenőriztem ;) )... reggel voltunk valami karrierista valamin... nem sokra emlékszem, de semmi rosszat nem álmodtam közben :)...

Az alvás után egy újabb olyan óra következett, ami nekem elég uncsi volt, és mivel okos vagyok (el ne higgyétek! :D) így kaptam megint 1 hét szabadidőt, nem kell bejárnom... kezdem azt hinni, hogy átmegyek PHd-re...