Life in Cranfield

Az utóbbi pár nap események nélkül telt, mivel nincs tanítás, így eléggé unalmas minden, de majd jövőhéttől beindul a történet...

Mivel szombaton Oxfordba megyünk, így tegnap úgy döntöttünk, hogy kipróbáljuk azon nyugat-európai szolgáltatások egyikét, amit otthon nem lehet. Igen, az UK akármennyire is különálló sziget, és akármennyire is hülyék az angolok, Nyugat-Európának tekinthető (szigorúan keletről nézve! :)). Tehát időt, pénzt és energiát spórolva az internet segítségével intéztük a bevásárlást... hát ilyen csodát Magyarországon nem látni, ezért ki kellett próbálnunk :). Szimplán összeválogattuk (~1.5 óra alatt :D) hogy mit is szeretnénk rendelni, fizetés, szállítási időpont megjelölése, majd várakozás...

Ma 11:00-12:00 közötti időpontra volt beírva a csomag érkezése, amikor is nézegettem a rendelésem... hát igen.. a Sainsburry azt hiszi, hogy mi Bedfordban vagyunk az irányítószám láttán... na ez gyanús, legalábbis elgondolkodtatott, mivel én nem ott vagyok :D... mindenesetre már mindegy, nincs mit tenni... Ha meg is jön az autó, akkor gondolom ide szólnak, hogy eltévedtek, a recepciónál vannak, stb szóval Laci átjött, hogy segít becuccolni, majd közben adminisztrációs dolgokat intéztünk a Pázmánnyal... egyszer csak dörömbölnek az ajtón... két dolog fordult meg a fejemben:
1: Laci új trükköt talált ki, hogy kétszer tud bekopogni, egyszer amikor jön, egyszer amikor már benn van...
De mivel ez inkább dörömbölés volt, így:
2: lehet, hogy valami ellenőrzés...
Nos itt ér össze a történet a címmel... a sainsburrys manusz volt, vagyis a cuccomat mindenestül felhozta egészen a szobaajtómig :D.... ne kérdezzétek, hogy hogy verekedte magát át a kettő, mágneskártyás azonosítást igénylő(és általában zárva lévő (amikor működik :D)) ajtón, de a lényeg, hogy itt volt (biztos David Copperfield (vagyis Rézmező Dávid) valamelyik rokona...)

Gyors bepakolás, majd irány az administrator, hogy a learning agreementet aláírva átvegyük (ez a papír kell az otthoni egyetemnek), szóval ez a történet is le van zárva... végre... jöhet a zsé másik fele! :D

Itt ejtenék akkor 1-2 szót Pauline Buck-ról, aki nekünk a "TO-s nénink"... kb ő az aki mindent elintéz, akkor is ha lehetetlen, rendes, mindig nevet és a srácokat mindig "my love" vagy "my darling" megszólítással illeti :)... szóval ő volt aki lerendezett mindent, és ha a Pázmányon lévő 1-2 TO-s nénit rá cserélnénk ki, akkor nem lenne annyi negatív visszajelzés feléjük :)

Tegnap reggelre halasztottuk a bevásárlást, így reggel a 11:30-as buszt vettük célba, hogy be tudjunk menni a városba... azonban sajnos nem úgy alakultak a dolgok, ahogy szerettük volna, ugyanis most nem emeletes, hanem egyszintes busz jött, igen, ez az a pont, amikor mindenkinek leesik az a bizonyos félmondat, hogy "de akkor hogy fértetek fel?"... a válasz nagyon egyszerű, már-már önmagában is csodálatos, és persze az én mérnöki tapasztalatomat és tudásomat is igénybe vette... szóval hogy hogyan fértünk fel? sehogy :)

Ezen esemény bekövetkeztének hatásaitól szenvedve elkezdtünk filozófiai mélységekbe merülni: hogyan lehetne megoldani azt, hogy úgy rángassunk le embereket a buszról, hogy abból ne legyen probléma, de mivel a feladat kivitelezhetetlennek tűnt professzori minősítés hiányában, így inkább megvártuk a következő járatot.

A vásárlás végét kicsit kapkodósra kellett fogni, mert a "vonat nem vár!"... ööö izé... "a busz nem vár!" Éreztem, hogy húzós lesz elérni a buszt, a késésért mindenki mást hibáztatott, szerencsére engem senki se oltott (lehet, hogy csak nem mertek?:D), lényeg a lényeg, hogy rohanás a buszhoz, ami cuccokkal egész szép élmény volt, Mr. L-t előrezavartam, hogy fusson, fogja meg a buszt...
Beértünk a megállóba, Mr. L már ott várt minket... kitaláljátok mi hiányzott? :) A buszt ugyan elérte, de az megint tele volt, így nem tudtunk felszállni... ISMÉT!... így taxival voltunk kénytelenek hazajönni... ami szép, jó, meg kényelmes... és a két spanyol buszmegállóban ragadt sráccal együtt 5 embert számba véve is elég drága...

Ma hétfő van (tuti, ellenőriztem ;) )... reggel voltunk valami karrierista valamin... nem sokra emlékszem, de semmi rosszat nem álmodtam közben :)...

Az alvás után egy újabb olyan óra következett, ami nekem elég uncsi volt, és mivel okos vagyok (el ne higgyétek! :D) így kaptam megint 1 hét szabadidőt, nem kell bejárnom... kezdem azt hinni, hogy átmegyek PHd-re...

Hát eljött az az ominózus pillanat is, amikor kicsit messzebbre merészkedek a campus-tól... a befizetett túra Cambridge-be visz... remélem :)...

Reggel kibattyogtunk a "The Green"-en keresztül a buszhoz.. (azért the green, mert egy nagy (=nagyon nagy!) zöld placc van a campus közepén). Ekkor élőben figyelhettük meg azon ritka pillanatok egyikét, amikor az emberek egységet alkotva erőt és energiát nem kímélve gyilkolja egymást, hogy feljusson az ingyen Tesco buszra... de kár, hogy nem voltam ott... de nézni is jó volt :D

Az út sima volt (vagyis se probléma nem volt, se kátyú, se lerobbant autó... nem ehhez szoktam :D)...

Cambridge két dologról híres, egyrészt hogy van kb 30 college itt és egy egyetem, valamint hogy van egy rohadt drága nyelvvizsgájuk :), amit persze elismernek a világ minden részén (ennyi pénzért mernék nem elismerni... :)). Az út annyiból állt, hogy kitettek minket a város közepén és mindenki fusson amerre lát... aztán majd felvesznek minket valahol...

Az idő napos volt, de mivel a nyelvkönyvek jól hangzó mondata: "In England the weather is changable." most bizonyítást nyert... 10 percig olyan szakadó eső lett, amit nem hittem volna... nem is hittem :) aztán fél óráig tomboló napsütés, hőség (a hajam még mindig tart! :)) aztán megint elkezdett szemerkélni 5 percig... aztán látta, hogy már nem igazán érdekel minket, így onnantól újra jóidő...

Néhány kép a teljesség és az igényesség megléte nélkül :) :

Picasa galéria!

Majd hazaérve Mr. L rosszulléte miatt a vásárlást vasárnapra halasztottuk és inkább kipihentük a rengeteg mászkálást...

Ugyan a szerdai nap sem telt el tűzriadó nélkül, de kivételesen most az egyik tanteremben volt és valószínűleg csak teszt jelleggel, mert csak pár másodpercig tartott (vagy csak pár másodperc alatt süketültünk meg :))

Tegnap viszont az elmaradó órák miatt (igen, megint olyan okosak vagyunk, hogy nincs szükségünk ennyi órára, így egyet ki is vettek...) felszabadult az egész nap, így lehetett pihenni - és mivel szerdán beszerelték azt a csodamasinát, ami minden modern gondolkodású nő álma egy háztartásban - ezért átugrottunk Leáékhoz mosni :)

A délután/este húzott szemű barátaink(?) éttermében telt a messzi-messzi Bedfordban (~15 mérföld = 15*1.609 km :)) a korlátlan ételfogyasztást nem hiszem, hogy kihasználtuk, szerencsére £5 kedvezményt és a szállítást az egyetem fizette.

Az étterem előtt...
 

Egy Bernard nevű "nap barnította" srác került mellém, aki az este folyamán kártya és bűvésztrükkökkel szórakoztatta a körülötte lévőket (pechére 2-3 trükkjét észrevettem, de ügyes volt).

A rénszarvast utánzó bűvész (igen, tényleg nem egy valódi rénszarvas ül mellettem, az egy ember! :))

A kérdőjelekkel teli ételek elfogyasztása után a CSA-ben lévő karaoke partyra visszaértünk, ahol páran próbáltak bizonyítani a közönségnek, hogy ők bizony tényleg tudnak... néhányuknak sikerült is, de pár embernek.......... :)

Lakótársam (Claire) és Mr. L
Survivor - Eye of the Tiger

Az este további részében Mr. G (szintén magyar) azon ügyeskedett, hogy bátorságot szerezzen egy Queen szám eléneklését, ám amikor rá került volna a sor, akkor hirtelen kiviharzott a teremből :) Mi nem tudtuk visszafordítani, de az épületen kívülre is eljutott a hang, mi szerint nagyon keresik, hogy merre jár, mert jó volna énekelni :)

A mai nap eddig tűzriadó mentes volt, a délutáni óra szintén elmarad, így jut idő vásárolni, majd meglátjuk.

Rendeződött a nyelvvizsga kérdése, így örömmel közlöm, hogy nem fogok hazamenni Karácsonyig, tehát aki szerint jól áll nekem a távolság, az most gyönyörködhet benne :)

Ahogy ígértem, újabb bejegyzés... ugyan csak 10 perccel múlt éjfél, kis barátom akinek lassan már nevet is fogok adni, ismét nekilátott ordítani...

Épp lefekvéshez készülődtem, amikor az esemény bekövetkezett, a folyosón ismét összefutottam a lakótársaimmal, mindenki arcán az összetéveszthetetlen érzés: megint meg fognak minket menteni... hurrá!

A történet a szokásos ütemben zajlott, a 37-es szoba volt ismét a forrás... de előkerült a szobatulaj! A szekus ürge izomból kioktatta, hogy jelenteni fogja a dolgot, amit persze mindenki meg tud érteni...

Következő alkalommal megpróbálom felvenni a hangot, csak hogy fogalmatok legyen arról, hogy milyen szuper zenére szoktam én örömömben kirohanni az épületből... :)

Ha másra nem is, arra jó ez a dolog, hogy picit összehozza az embereket hajnalok hajnalán, reggel, napközben, délután, este, hét közben, hétvégén, télen, nyáron, napsütésben, szembe szélben....