Nos... azért írok újabban ilyen "gyakran", mert az LHC tesztelésekor keletkező parányi fekete lyukak gravitációja elhúz a blog írástól, szóval nem akarok kifogásokat keríteni a - ténylegesen nem is létező - lustaságomra, ez a valódi ok :).
Eme betegesen őszinte kijelentés után rátérnék Newton barátomra egy 3 részes folytatásos teleregény erejére, aki újabban a büdös embereket szereti, szóval mindenki mondja utánam: 1... 2... 3... "Ne fürgyé le!!". Történt ugyanis... 8 nappal ezelőtt, hogy csendben foglalkoztam egy beadandómmal, amikor Newton barátunk hallhatóan kiszabadult a security-sek fogságából és ordítani kezdett... gondolom mindenki ismeri már a rendszert, miszerint csoportos kinti szitkozódás alkalmával összegyűlik a ház lakossága és jön a tűzoltóság megállapítani, hogy az óriási tűzvész olyan hatalmas volt, hogy semmi nem maradt utána... még a tűz is eltűnt! Kitaláljátok melyik szoba riasztott be? Úgy van! nem a 37-es! (aki a 37-esre gondolt az vigaszdíjként vállon veregetheti magát) az 59-es szobában lakó (francia?) hölgyemény sikeresen beindította a ház frenetikus védelmi rendszerét egy, az eset előtt egy órával használt parfümmel! Igen... manapság a fiatalok mindenre képesek... ilyen szabotázsakciók miatt nem is csodálkozok, hogy ilyen érzékeny a tűzjelző rendszer... miután őrizetbe vették a leányzót, és megnyugtatták Newtont elindultunk befelé... ám a lépcsőn felfelé ismét bekapcsolt a riasztó, 59-es szoba, mindenki "örült" és eme jókedvvel átitatva bemásztunk a szobánkba... telik múlik az idő, másodpercek, majd egész percek telnek el, amikor megint riasztás... A rutin lassan gerincvelői reflexbe megy át, vagyis máris cipőben, kabátban állok a vinnyogó hát előtt, mire felfogom mi történt...
A hét további része a matek és a lustaság jegyében telt... ööööö na izé... a matek és a szorgos munka és tevékenységek meghatározhatatlan hosszúságú sorozatának leküzdhetetlen tömkelege jegyében telt... Vagyis a napok nem össze-vissza, hanem szépen sorban, rendezetten teltek... képzeljétek, hogy milyen lett volna, ha 2 péntek jön egymás után de a szombat és a vasárnap kimarad... grr... belegondolni is szörnyű...
Ha már idáig eljutottunk, akkor a Londoni beszámoló előtt én időutazok még egy kicsit visszafelé (figyelem! az időutazás veszélyes! szóval senki se próbálja gyakorlott profik kísérete nélkül!).. szóval tekintsünk vissza 2 héttel ez előttre...
2 héttel ezelőtt.... (2 weeks ago...)
Hát 2 héttel ezelőtt pont olyan dolgok történtek, mint akkorhoz képest egy hét múlva (amiről persze nem tudtok még, mert 2 héttel ezelőtt vagyunk most, ezért érdemes visszajönni 1 hét múlva, hogy lássátok a jövőbeli állapotokat, ami a bekezdés előtt leírtam.... értitek már miért ne utazzatok az időben? Eltévedtek, mint az a bizonyos leányzó Göd felé menet...)... Röviden összefoglalva... nem történt semmi.... aztán csak eljött a péntek...
Nos... ha már eljött Péntek, akkor haza nem küldhettem (Robinson Crusoe sem örült volna neki)... november 5... az angoloknál ez egy nagy dátum... na jó, betűmérettől függ, de ők ünneplik... a történet valami olyasmi, hogy egy manusz meg akarta ölni a királyt, hogy a kereszténység tért hódítson, és megakadályozták... vagyis maradtak anglikánok. (igen, pontosan azért, mert nekik nem jó a cm, inch kell, nem jó a méter, hanem yard kell, a km helyett mérföld, a liter helyett pint, a kg helyett pound(lb) és stone, és még sorolhatnám...)... szóval volt tábortűz, tűzijáték, mert a történetben volt valami nem működő puskapor is, ha jól emlékszem... erről készült pár kép:
Pisaca galéria!
Majd a hétnek vége lett és újabb időutazással máris 2 nappal ezelőtt, szombatnál járunk, vagyis ellátogattunk Londonba.
London
Londonra annyit kell tudni, hogy egy kis település, egy patak szeli át, van néhány híd meg 10 millió hülye angol, akik leragadtak a középkorban... elvileg királyság van náluk, de kérdem én: hol a király?? Az indulás a szokott ütemben történt, az érkezés már kevésbé, mert ugyan London nem egy kád, de dugó van benne...
A busz a National History Museum előtt tett ki, amibe a belépő ingyenes volt, ezért be se mentünk (na jó, kicsit közre játszott az is, hogy nem láttuk a várakozó sor végét, de ami ingyen van az gyanús! :D). Helyette inkább bementünk a szintén ingyenes Science Museum-ba (ami ingyen van, oda menni kell! csak hogy konzekvens legyek magammal :)). A tett helyszínén láttunk elég sok mindent, a képeket majd nézzétek meg.
A múzeumból kilépve kicsit sem meglepő módon, váratlan fordulat híján az utcára érkeztünk. Nem létező megdöbbenésünk hiányzó lenyugvása után elindultunk a London Eye felfedezésére, ami 4.1km-re volt... útba vettük a metróállomást, hogy megtudjuk mennyi is az annyi, vagyis hogy ha A-ból B-be akarunk eljutni, akkor mennyibe kerül... nos... a jó hír, hogy volt árlista... a rossz viszont, hogy... képzeljetek el egy kb 1m magas táblát, rajta árakkal... nem jó, rosszul képzelted el, menj közelebb.... még mindig nem jó, túl nagy betűket képzeltél rá, menj még közelebb.... namost ezt addig folytasd, amíg 15cm-re kerül az orrod a táblától és el is tudod olvasni, hogy mi van!... remek!... most jön a nehezebb része a folyamatnak: értsd meg!... és innen jön a dolog azon része, ami már rohadtul nem vicces.... a BSc diplomám nem volt elég ahhoz, hogy rejtett mintázatot fedezzek fel a szövegek és a számok között.... vagyis fogalmam sem volt, hogy ha A-ból B-be akarok menni, akkor mennyit kell fizetnem és a zóna fogalma is egy, a fejem felett lebegő lila, helyenként zöldes, félig átlátszó, kocka alakú felhő volt....
Nem volt mit tenni, olyan dologra szántuk el magunkat, amit mérnök ember csak és kizárólag vészhelyzetben követ el... nagy levegőt vesz (eddig még nem meglepő) és megkérdez valakit... eme bölcsész hozzáállás létünk megkérdőjelezésének teljes joggal történő felvetését vonta maga után, de muszáj volt... kiderült, hogy az első sejtésünk volt a helyes, miszerint vonaljegyet kéne vennünk... és most tessék megkapaszkodni valamibe, ami kéznél van és elég stabil.... találtam egy olyan országot, ahol a tömegközlekedés vonaljegye drágább a BKV-nál... igen! nem kamu... 4 font a vonaljegy! bölcsészek kedvéért ez kb 1300 Ft-nak megfelelő összeg... a napijegy 5.6 font, ami kb a BKV-s napijegy ára. Szóval úgy döntöttünk, hogy 4.1 km az még Magyarországon sem nagy távolság, én meg még faluról is jöttem, nehogy már a síkság kifogjon egy hegyes vidéken felnőtt emberen.... szóval nyakunkba vettük a várost... ám amikor éreztük, hogy nehéz lesz, akkor cseréltünk és a város vett a nyakába minket....
Az út során elkavarodtunk a Buckingham Palace roadra, ami gyanúmat igazolva végülis a királyi (már megint kérdezem: hol a király???) palotához vezetett... ahhoz képest, hogy egyenesen belőttem a London Eye-t nem is rossz, hogy egy 1.5 km2 területű városban megtaláltam a palotát... mivel rohanásban voltunk, így nem sok időt töltöttünk ott... nem sokkal később szembejött egy rohadt nagy kakukkos óra kakukk nélkül... mivel Quasimodo nem volt ott így kizárásos alapon a Big Ben lehetett...
A Westminster hídon átkelve végre közel került a London Eye a maga 135m-es magasságával és kb ugyanilyen hosszú várakozó sorával együtt... mivel a 18 fontos jegyár semmiképp sem nevezhető soknak, ám iszonyatosan rettentően drágának inkább, így idő hiányában egy gyors ebéd elfogyasztása után visszafelé indultunk, ugyanis Mr. L teljesen rá volt izgulva arra, hogy a Chelsea stadiont megnézze.... mivel messze voltunk és nem volt időnk, így kénytelenek voltunk venni egy napijegyet, hogy a metró segítségével hamarabb eljussunk a célhoz.
A stadionhoz megérkezve pár kép készítése után Laci motyogott valamit, hogy "te, az ott Anettka"... mondom mi a fene? mit keresne itt Anett ka és egyébként is kit érdekel??... aztán valami feka manuszra mutogatva megint kezdi, hogy az ott Anelka... na az meg ki?... hát a Chelsea egyik csatára... egyik barátjával és annak gyerekével beszélgetett, amikor a sok foci**zi, köztük Mr. L is, úgy ráizgult szegény emberre, hogy rossz volt nézni... mindenki képet akart vele, de neki már láthatóan elege volt ebből... de miután elkészült a kép, és remélted, hogy kikerült a nép a felhevült izgalmi állapotból, akkor nyugi lesz, de nem.... Mr. L berángatott a Chelsea Megastor boltba, ahol csapatlogóval ellátott méregdrága kacatokat lehetett venni... sáltól, csokin keresztül a monopolyn keresztül a kulcstartóig... és most jött egy véget nem érő végtelen ciklus... Mr. L: "legyen póló, labda.... nem, inkább 2 labda... kell egy sál... az nem jó, másik póló kell... inkább legyen 1 labda... kell 3 csoki.... vagy nem tudom, lehet, hogy inkább sál kell, nem nem kell labda, sál kell, a pólóból is inkább talán másik... ez a labda jó, de az jobb, nem tudom melyik legyen.... legyen másik sál... az drágább.... inkább legyen egy póló, egy sál, egy labda, 3 csoki... de...." nos... hát eme rövid 3 mp alatt lejátszódó részlet könnyen extrapolálható 40 percre, ugyanis annyit voltunk ott és én már nyaggattam, hogy húzzunk innen, mert nem fogunk tudni visszaérni a buszhoz.... "nem, nem, maradj már, van még idő"... nos a türelmem elfogyott és nagy nehezen sikerült elindulni... siettünk a metróhoz, elvileg kicentizve, de odaérünk...
Megérkeztünk a leszállóhelyhez.... emlékeztek a BKV sztrájkra, amikor emberek százai tolongtak a metró előtt 2-3 rétegben... nos akkor nyomjuk meg a zoom gombot, és képzeljük el ezt több ezer emberrel és 6-8 sorral.... igen... és a tény, hogy le akarok szállni :D.... a dolog kis híján stage-divingba ment át, de végül a földön maradva az emberek lábain keresztül kijutottam a tömegből... minden végtagom megmaradt, ezt ellenőriztem... aztán sikerült feljutni az aluljáró részbe, ahol szintén hihetetlen tömeg.... nagy levegő és belevetettük magunkat az emberekből készült elég nagy sűrűségű tengerbe... amikor már elértük volna a nekünk megfelelő aluljárót, akkor egy biztonsági ember közölte, hogy le van zárva... grrrrrrr..... na telefon a szervező boszorkánynak, hogy késünk kicsit... lendületemet növelve (tömeg híján a sebességemet az I=m*v képletben) nehezen feljutottam a felszínre... remek... de hol vagyunk???... a csillagok alapján a megérzésekre támaszkodva a GPS belőtte, hogy kb merre kell elindulni, de addigra már a National History Museum is feltűnt... végül eljutottunk a buszhoz 5 perc késéssel...
Nem mi voltunk az utolsók... valami gond volt a metróval, mert nem működött minden... késtek már páran, 4 embert ott is hagytunk, mert nem értek oda fél óra várakozás után sem és nem is hívták a szervezőt...
Picasa galéria!
Végül haza... és alvás, mert másnap 6-kor kelünk... bolhapiac....
A bolhapiac
Vasárnap reggel ki az az hülye aki 6:00-kor kel? ÉÉÉÉÉN!!! :D 5:37-kor beijesztett a lemerülő telefonom (a régi, amiben a magyar sim van)... rádugtam a töltőre, és lassan a felkelés hosszadalmas folyamatába kezdtem bele... 6:05-re kész is lettem... Mr. L még sehol nem volt, így felhívtam 6:15-től hogy hol van, mert már itt kéne lennie "Halló?... most keltem, mindjárt megyek..." mondta, de szerintem nem igazán fogta fel, hogy mi történt... hallhatóan még a beszélgetés pillanatában is álmodott...
Annával és Gelivel 7:10 körül indultunk a milton keynesi bolhapiacra (car boot sale)... igazán lehangoló élmény volt, hogy nem lehetett se bolhát, se autó csomagtartót kapni :(... mitől bolhapiac akkor a bolhapiac?... viszont rengeteg érdekes kacat volt, elképzelhető, hogy innen fogok egy biciklit szerezni valamikor a jövőben...
Annáék egy 10 személyes sátrat vettek, aminek rendeltetése egy cserkészközösségben fog beteljesedni... talán a legjobban Geli járt, aki a sátrat használni nem, de cipelni egész sokat tudta :D
Mr. L egy egyelőre el nem árulható dologra költött kisebb vagyont... szívesem várom a kommenteket, hogy mit gondoltok, mit néztek ki belőle :D
Hazafelé gyalog a Centre-ig, ott ebéd és mászkálás, majd 14:00-kor irány haza...
Ma
A mai nap nem történt túl sok minden, órán voltam, most pedig lassan be kéne fejeznem a beadandómat, aminek elvileg ma volt a határideje, de kitolták, így még egy kicsit nyugodtabb tempóban haladhatok... tiszta szakdoga érzés....
Mára ennyi...
